Önéletrajz

1957. március 6-án születtem az akkor éppen Dunapentele névre hallgató Dunaújvárosban. Szüleim értelmiségi emberek. Édesapám mérnök-közgazdász, édesanyám építész-technikus, majd revizor. Születésem idején mindketten a Dunai Vasmű dolgozói. Édesapám Kaposváron kapott új álláslehetőséget, így családostul átköltöztünk.

Az általános iskolát még Dunaújvárosban kezdtem, de tanulóéveim nagy részét már Kaposváron töltöttem.

1975-ben érettségiztem a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban. Ugyanebben az évben jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Főiskolára. Nem vettek fel. Sebaj! Szakmát tanultam, fényképész iskolába jártam.

1976, 1977. újbóli sikertelen felvételik a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

1977. “Hivatásos” fényképész szakmunkás lettem.

1977. A szívem mégis csak a színházhoz húzott. A Szegedi Nemzeti Színház csoportos szereplője voltam egy évadon át.

1978-ban – végre – fölvettek a Színház és Filmművészeti (egyetemi rangú) Főiskolára. Mestereim között voltak: Marton László, Valló Péter, Montágh Imre, Nádasdy Kálmán, Hegedűs Géza, Ádám Ottó, és sokan mások. Főiskolai szakmai gyakorlatomat a Vígszínházban töltöttem. Többek közt olyanokkal lehettem egy színpadon, mint Ruttkai Éva, Páger Antal, Bilicsi Tivadar.

1983-ban diplomáztam. De akkor még “csak” színész voltam. Hiszem, hogy csupán a diplomától még nem színművész az ember, azzá kell válni.

1983 őszétől az akkor újjáalakuló, Szabó Ervin és Iglódi István vetetése alatt álló, József Attila Színház tagja lettem. Tíz év ment el itt az életemből. Eljátszottam “a magyar és világirodalom összes statisztaszerepét”.

1983-ban megnősültem, majd elváltam. Feleségem Komlósi Zsuzsa, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense.

1984. május 15. megszületett Márton Benedek nevű gyermekem.
1986. május 16. megszületett Dániel Áron nevű gyermekem.
1988. május 16. megszületett Etelka Róza nevű gyermekem.

1993-ban létrehoztuk a THÁLIA SZEKERE Színházi Alapítványt, melynek elnöke lettem, s amely többek között az állástalan színészek munkához-juttatására, a szép magyar beszéd terjesztésére, a pódium műfaj felélesztésére, színházi előadások tájoltatására alapult. Egy évig ezen a néven működtünk.

1994. október 8-án megalakítottuk Szalai Zsolttal – az Alapítvány elveit és célkitűzéseit figyelembe véve – a RUTTKAI ÉVA SZÍNHÁZat, melynek az egyik igazgatói székét “foglaltam” el.
Végre azzal foglalkozom, amivel mindig is igazán szerettem volna: írok, rendezek, játszom, színházat csinálok. Saját képünkre formálni egy színházat. Olyan előadásokat létrehozni, amik művészileg is igényesek (pl. életem főműve a Kurvapecér börtönmonológ, melyet 147-szer játszottam el, ahol ténylegesen színművésszé lettem), ugyanakkor a közönség érdeklődésével is találkoznak. Folyamatos kihívások… Nálam tapasztaltabb kollégákat rendezek. Hallgatnak rám, elfogadnak. A legszélsőségesebb stílusú, műfajú előadásokat csináljuk… Meg kellett tanulnom a színpad pontosságát. Egy vígjáték, vagy egy krimi mérnöki kiszámítottságát… Nesze neked "könnyű műfaj"… És a nézők, akik már visszajárnak, ismerősként köszöntenek, igazgató úr, művész úr, legközelebb, mit láthatunk? A szakma egy része még mindig gyanakszik… Magánszínházat nyitni ma, amikor állami színházak zárnak be… Pénz nélkül, hitből, szeretetből színházat csinálni… Ami még ráadásul működik is… Sőt sikere is van… De a szakma egy része már elfogad bennünket, kollégák jelentkeznek be, akik már szívesen játszanának nálunk… No persze mindennek meg van az ára… A reggel nyolc már bent talált, s az éjjel egy még bent talált…

S Z Í N H Á Z .

Fiatalabb éveimben mondatokat kaptam útravalóul:
„Művészi alázat…” (Ascher Gabriella) Meg van...
„Magának nagyon meg kell dolgoznia mindenért ezen a pályán…”
(Valló Péter) Hát, hiszen…
„A tehetség pillanatnyi állapot…” (Kaló Flórián) Vigyázok rá…

A színház mellet sok minden más is megadatott.
Írásaim többek közt a Pesti Műsorban jelentek meg. Több televíziós csatornában – VI., IX., XIII., XIX. kerületben, valamint a Zenit és a Budapest, Főnix TV-ben – megfordulok; riportokat készítek, élő műsorokat vezetek.

Színészként szerepeltem a Szomszédok és a Família Kft. sorozatokban is. Az állami televízióban országjáró sorozatnak voltam műsorvezető riportere, valamint egy több részes mesesorozat mesélőjeként jelentem meg.

A Magyar Rádióban több hangjátékban játszottam, a Szabó családnak állandó tagja voltam.

A Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán kezdtem oktatni, de színészmesterségre neveltem Csepregi Éva és Pintácsi Viki énekstúdiójának növendékeit is. A RUTTKAI ÉVA SZÍNHÁZ Szín-Játék-Ház-ának kamasz gyermekei számára éveken át folyamatosan kommunikációs- és metakommunikációs készségfejlesztő programsorozatot tartottam.

Mindezek mellett angol, illetve francia nyelvet tanultam, melyet társalgási szinten elsajátítottam, valamint németül és oroszul is “gagyogtam”!

Sokat utaztam! Hazánk számos városai, települései mellett, megjártam kétszer Jeruzsálemet, Betlehemet, Londont, voltam Moszkvában, Leningrádban, Berlinben, Bécsben, Párizsban, Tihuanában, San Diegóban, Las Vegasban, Los Angelesben. Ezen városok többségében természetesen, ahol csak tehettem a nevezetességek, templomok, múzeumok mellett színházba mentem, rengeteg előadást láttam!

Nagy Miklós

Ezt az önéletrajzot Nagy Miklós Művész Úr négy saját maga alkotta önéletrajzából állítottuk össze a teljesség igénye nélkül.

Sajnos ezek az önéletrajzok nem íródhattak tovább.
Még együtt találtuk, majd tervezgettük az új Ruttkai Éva Színház jövőjét. Gondolatban már belaktuk, megterveztük mindennek a helyét, fejében már átrendezte a darabokat a nagyszínpadra. Készültünk arra a bizonyos új élet kezdetére

2005. december 31-én Ruttkai Éva születésnapján lépett utoljára nyilvános közönség elé. 2006. január 4-én az Üllői úti színházban lett rosszul, egy jókedvű ebéd közben érte Őt az agyvérzés, kórházba került, ahol még éjjel két életmentő agyműtéten esett át. Hiába a szakszerű orvosi beavatkozásnak, az odaadó nővéri törődésnek, 2006. január 9-én átszerződött az Égi Társulathoz. Mindösszesen 49 évet élt. A megalakulásunktól, halálának napjáig azt csinálhatta, ami mindennél fontosabb volt számára: A SZÍNHÁZ!

A Művészurat, a Ruttkai Éva Színház és a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának saját halottjaként, 2006. január 25-én a FARKASRÉTI TEMETŐ Művészparcellájába helyezte végső nyughelyére, Ruttkai Évától, Páger Antaltól, Hofi Gézától, Honthy Hannától, Várkonyi Zoltántól, Schütz Ilától, Inke Lászlótól, Mensáros Lászlótól, Lukács Margittól, Kránitz Lajostól és kortársaitól Lesznek Tibortól, Bubik Istvántól – sajnos még hosszasan sorolhatnám – néhány lépésnyire.